Bakelit lemez reneszánsza

A bakelitlemez a zenehallgatás egyik ikonikus formátuma, amely évtizedeken keresztül meghatározó volt az otthoni zenehallgatásban. A klasszikus fekete hanglemezek nagy része valójában nem bakelitből, hanem PVC-ből, vagyis polivinil-kloridból készül, mégis sokak számára a köznyelvben „bakelitként” terjedt el.

Ha visszatekintünk a múltra megállapíthatjuk, hogy a hanglemezek története jóval régebbre nyúlik vissza, mint a bakelitlemezeké. Az úgynevezett gramofonlemezek a 19. század végén jelentek meg. A korai lemezeket főként sellakból készítették. Ezek nagyon “érzékenyek” voltak, könnyen törtek, és a hangminőségük, valamint a lejátszási idejük is korlátozott volt. A technológia fejlődésével szükségessé vált egy tartósabb és jobb tulajdonságokkal rendelkező alapanyag.

A nagy áttörést az 1940-es években a PVC alkalmazása jelentette. Az új anyagból készülő lemezeken finomabb barázdákat lehetett kialakítani, valamint vékonyabbak és rugalmasabbak lehettek. Ezek jobb hangminőséget és hosszabb játékidőt tettek lehetővé. Az úgynevezett LP, vagyis long play lemez 1948-ban jelent meg, és hamarosan a zeneipar egyik legfontosabb formátumává vált. Egy 12 hüvelykes, 33⅓ fordulat/perc sebességgel lejátszott nagylemez egy teljes album tárolására is képes volt.

A bakelitlemez működése teljes egészében analóg elven alapul. A hangfelvétel információját a lemez felületén található, spirálisan futó apró barázda hordozza. A lemezjátszó tűje végighalad ezeken a barázdákon, és az ott létrejövő mechanikai rezgéseket elektromos jellé alakítja. Az erősítő ezt a jelet felerősíti, majd a hangszóró újra hallható hanggá alakítja.

A bakelitlemezek igazi fénykorát a 20. század második felére tehetjük. Ezt követően a kazetták, majd a CD-k és a digitális zene megjelenése fokozatosan háttérbe szorította a bakelitet. Ahogy minden másban, a zenehallgatásban is visszanyúlunk a múlthoz, mint “retro” érzéshez, így az utóbbi években a bakelitlemez a reneszánszát éli. Sok zenerajongó számára a lemez nem pusztán hanghordozó, hanem különleges élmény: a borító megtekintése, a lemez kézbevétele, a tű felhelyezése és az analóg hangzás mind hozzátartozik a zenehallgatás hangulatához.

A bakelitlemez ezért ma már nem csupán egy régi technológia emléke. A zene- és technikatörténet fontos része, amely a digitális világban is képes újra megszólítani a zene szerelmeseit.